Cím: Urak és játékosok
Szerző: Joanne Harris
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2006
Egy barátnőm ajánlására vettem előre a listámon ezt a regényt. Elképesztő élményt jelentett az olvasása, de kezdetben nem voltam biztos benne, hogyan is tudnám megindokolni, mi tetszett benne annyira.
A történet szerint „Alig kezdődik meg az új tanév a tekintélyes, nagy hagyományokra visszatekintő St. Oswald Fiúgimnáziumban, a tanárok és a diákok máris az iskolai lét sűrűjében találják magukat. A versengések, szerelmek és féltékenykedések, kisstílű viszályok hátterében azonban valami sötét árny is megmozdul. Egy tizenöt éven át rejtegetett sérelem végül félelmetes alakot ölt. Kit rejt a „Tégla” álnév, ki az, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, majd gyilkosságba torkollnak? És hogyan dönt romba iskolai rendszabályokat, barátságokat és szerelmeket, megállapodott életeket egy rég elfelejtett botrány? ”
Az első dolog amit megkedveltem, a szerző stílusa volt. Most először olvastam tőle könyvet, de ezek után kétlem, hogy utoljára is. A diák- és tanárközösség belső rendjéről, felépítéséről, az ott uralkodó hierarchiáról olyan élvezetesen írt, hogy már ezért megérte elolvasni. A hosszú leírások itt számomra egyáltalán nem voltak zavaróak, sőt… Kevés regény van, amit szándékosan lassan olvasok, hogy minden percét kiélvezhessem, és ez ilyen volt.
A feszült hangulat, a vihar előtti csend érzete uralkodott mindvégig, és a regény egyre félelmetesebbé vált. A félelmetest persze nem úgy értem, mintha egy horrorról lenne szó. Inkább az töltött el félelemmel, hogy mennyire könnyen megtéveszthetők az emberek, mennyire könnyen kijátszhatók a jól megszokott rendszerek, és olykor mennyire könnyű dolga van annak, akit nem kötnek sem formális, sem informális szabályok. A regény jó kritikával élt a társadalom és a rugalmatlan, bürokratikus rendszerekkel szemben.
Tehát a történet mindenképpen megmozgatja az érzelmeket, elgondolkodtat, és persze rendkívül izgalmas is.
A fő csavar meghökkentő, főleg mivel tulajdonképpen a megoldás végig az olvasó orra előtt van, csak össze kellene illeszteni az apró információmorzsákat. Mégsem gondolkodunk, éppen úgy, ahogy a szereplői, az áldozatok sem.
Pedig a szerző viszonylag hamar elárulja magát, csak az a kérdés, mennyire figyel oda az olvasó a kis részletekre. Büszkén jelentem, én kiszúrtam az apró utalásokat, és bennem az keltett gyanút, mikor az elkövető elárulja, hogy ismét az adott helyzethez illő nevet vett fel. Apró elszólás, de innentől kezdve egyre inkább odafigyeltem – ami nehéz volt, hiszen a legtöbb karakter beszélő nevet viselt – , és a leleplezés előtt megsejtettem az igazságot. Ez persze számomra nem vett el se az izgalmakból se a hangulatból, csak utána megveregethettem a vállamat
Karaktereit végig nagyon ügyesen mozgatta, így egyre gyanúsabbá tette őket, és egyre többször érezhettük át a főszereplő érzését, miszerint bárki lehet a tettes. A titokzatos Téglával pedig csak még inkább igyekezett megzavarni, és sikerült is neki.
Összességében az Urak és játékosok egy remekül felépített, feszültséggel teli, izgalmas olvasmány, mely nem nélkülözi sem a humort, sem az érdekes csavarokat. Nagy élvezetet jelentett az olvasása, és be is került a kedvenceim közé.
Az én pontozásom szerint:
Tartalom: 5/5 pont
Karakterek: 4/4 pont
Stílus és nyelvezet: 4/4 pont
Külső: 2/1 pont
Összesen: 15/14 pont
molyos pontszám: 5/5 pont
