Ma egy kicsit rendhagyó értékelést hoztam, ugyanis ezúttal nem egy könyvről lesz szó.

Az instagramon futottam bele a „Kalandozások a mágia birodalmában” címre hallgató projektverseny hirdetésébe. Mivel a könyvsorozathoz szép gyermekkori élményeim kötődnek, ráadásul mostanában kezdtem gyűjtögetni az egyes részeket, úgy gondoltam felfrissítem az emlékeimet, és jelentkeztem a versenyre. Azóta egyébként már a nyári versenyfeladatokat is beküldtem.

A tavaszi verseny a kedvencemet, vagyis a Harry Potter és az Azkabani fogoly című részt dolgozta fel, míg a nyári a Tűz serlegével foglalkozott.

A feladatlapot emailben kaptam meg, de a visszaküldés történhet postai úton is. Mindkét feladatlap – a tavaszi és a nyári – hét feladatot tartalmazott. Mindig van egy interneten kutakodós feladat, ahol az íróval, a mű keletkezésével vagy esetleg film hátterével, érdekességeivel kapcsolatban szerepelnek kérdések és ezekhez kapcsolódó rejtvények. Könnyűnek hangzik, de valóban kutakodni kellett, és viszonylag sok időbe tellett mindre megtalálni a választ.

Ezen kívül közös elem volt a pár mondatban kifejtendő kérdés, valamint a nagy, maximum 3 oldalas esszéírós feladat, ahol több téma közül is lehetett választani. Ezek azért tetszettek nagyon, mert egyik sem volt unalmas téma, hanem mindegyikről bőven volt kifejteni valóm.

További közös elem volt az utolsó feladat, ami egy projekt elkészítése volt. Itt is több lehetőséget kínáltak fel. Csak hogy egy példát mondjak, tavasszal a Mézesfalás kirakatát készítettem el, míg a nyári verseny során választhattam, hogy a Tűz serlegét, vagy a labirintust szeretném-e megformázni. Itt anyag és technika választása szempontjából teljesen szabad kezet adtak a szervezők, úgyhogy minden kreativitásomat bevethettem. Az alkotási folyamatról egy tablót is össze kellett rakni.

Ezeken túl változatos feladatok vártak, melyek típusa megújulást mutatott a tavaszi versenytől az őszihez képest. Kiemelném, hogy a szervezők remekül eltalálták a nehézségi szintet (legalábbis szerintem). Egyik feladat teljesítése sem volt lehetetlen, azonban kellő kihívást nyújtott. Szerintem a könyv nélkül, pusztán emlékezetből dolgozva nem lehetett megoldani. Én mindkétszer újraolvastam az adott könyvet úgy, hogy mellettem ott volt a kinyomtatott feladatlap, de még így előfordult, hogy vissza kellett lapozgatnom. Emellett szerintem nagyon kreatívak voltak a feladatok: vagyis nem egy unalmas kérdéssort kapott a résztvevő, hanem fejtörőket, rejtvényeket és furfangosan megfogalmazott talányokat. Én nagyon jól éreztem magam, miközben egyszerre olvastam a könyvet, és lestem a rejtvényeket.

Amire egy résztvevőnek mindenképp szüksége van, az bizony a türelem. Ugyanis a javítás körülbelül egy hónapot vesz igénybe, és ezen túl még pár hét, mire kiderül a végeredmény, és megjön a jutalom.

A jutalomról annyit, hogy tudtommal, azok akik a feladatlap felét megcsinálják, oklevelet kapnak, az első három helyezett pedig oklevelet és ajándékcsomagot. Mivel a feladatok megoldására sok időt hagynak, ráadásul minden eszköz használható, nem meglepő, hogy a három dobogón nagyon sokan álltak, valamint itt aztán minden pont számít, ugyanis én 80 pontból 78-at értem el, és így sikerült bezsebelnem a 3. helyezést, tehát egy pontonként ment lejjebb a rangsor. Ez még inkább motivált a pontos munkavégzésre a nyári verseny feladatlapjának megoldásakor.

A jutalom nemrég érkezett meg hozzám, és tartalmazott egy oklevelet, egy HP-s ceruzát, radírt és szövegkiemelőt, egy Hp-s szalvétacsomagot, egy HP-s párnahuzatot, egy nem HP-s mappát és egy fantasy témájú könyvet.

Összességében én nagyon élveztem mindkét versenyt, és ha lesz, biztosan csatlakozom egy harmadik menetre is. A részvételért fizetni kell, azonban nekem annyira tetszett ez az egész, hogy nem sajnálom azt a pénzt. Valójában én nem az ajándékokért szálltam versenybe, hanem mert egyrészt vissza akartam hozni azt a jóleső érzést, amit gyerekként éltem át, másrészt én nem vagyok az a nagy újraolvasós típus, tehát máskülönben magamtól nem olvastam volna újra a HP könyveket, így nagyon jó motiváció volt.

Tehát ha szeretitek a Harry Pottert és az izgalmas rejtvényeket, feladatokat, akkor nektek valók ezek az olvasóversenyek.

Egyébként a Hebe Kft. gyerekek számára nagyon sok, különböző tematikájú, levelezős olvasó-, és tanulmányi versenyt is szervez, úgyhogy iskolai vagy családi programnak is kiváló.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük