Cím: Szikra
Szerző: Zakály Viki
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2019
A regény potyautasként tért haza velem az egyik könyvszerző körutamról. Eredetileg valami egészen más után kutattam a polcokon, mikor felfigyeltem különleges borítójának csillogására.
A fülszövege pedig elég rejtélyes volt ahhoz, hogy ne is engedjem ki a kezem közül:
„Az okos és talpraesett, de az életet csak könyvekből ismerő Sztella egy tragikus balesetben elveszíti a szerelmét, Tamást. A fájdalomba ő maga is majdnem belepusztul, és csak sokára képes kézbe venni a kórházi zárójelentést. A papírokat böngészve azonban észrevesz valamit. Lehetetlennek tűnik, de talán mégis lehetséges, hogy Tamás nem halt meg.
Bár mindenki próbálja lebeszélni, Sztella a rejtély nyomába ered. Útja során messzebb jut, mint gondolta volna; míg Európa városait járja az újabb és újabb jelek nyomában, legyőzve minden akadályt, és felidézi szenvedélyes szerelmi történetüket Tamással, nemcsak a megfejtéshez, de önmagához is eltalál. Csakhogy arra, ami az éjszakai tengerparton várja, még ő sem számított… Sztella életét egyszer már átformálta a szerelem. Vajon az ő szerelme elég erős-e ahhoz, hogy megmentsen vele egy másik életet? „
Az első pozitívuma, amit nagyon értékeltem benne, a már említett rejtélyessége volt. Nem néztem utána a könyvnek, nem olvastam róla kritikákat és véleményeket mielőtt nekiálltam az olvasásnak, így sokáig abban sem voltam biztos, hogy vajon kell-e valamilyen misztikumra számítanom. És azt a mindenit, mennyire jó volt így olvasni! Az agyam folyamatosan gyártotta az elméleteket az egészen egyszerűktől kezdve a kevésbé realistákig. Persze ezek az elképzelések sorra elbuktak, köztük a természetfeletti jelenlétét feltételezők is, ám nem csalódtam.
A feszültség ott lebegett az első oldalaktól kezdve az utolsókig, és rendkívül élvezetes volt olvasni. Tetszettek az időbeli ugrások, és ahogy általuk szép lassan kibontakozott Sztella és Tamás kapcsolata és a szereplők háttértörténete. Közben pedig egy érzelmi hullámvasúton mentem végig, hol nevetve a szereplőkön, hol pedig megkönnyezve őket.
Be kell vallanom azért, voltak pillanatok, mikor kicsit megijedtem, hogy egy szimpla romantikus történetet tartok a kezemben. Ezek a pillanatok leginkább Tamáshoz kötődtek, mivel ő mind kinézetben, mind viselkedésben hozta a romantikus-erotikus regények megszokott férfi ideálját. Azonban a regény nem ragad le itt. A tucatromantikusokkal ellentétben ugyanis (és ne sértődjetek meg, nincs bajom ezekkel a könyvekkel, én is szoktam ilyeneket olvasni) ennek a regénynek van mondanivalója. Ezt talán a Tamás testére varratott tetoválás szövege adja vissza a legjobban:
„Nem baj, ha szűk a kapu, s ha a tekercs bármit ró ki rám, magam vagyok sorsom ura, lelkem hajóján kapitány.” (William Ernest Henley-Invictus)
Hiszen Sztella élete a múltban látszólag a megfelelő irányba tartott: tökéletes tanulmányi eredményeivel nagy eséllyel pályázott egy ösztöndíjra, mellyel elérhette volna az álomállását…de mint kiderült, valaki más álmait kergette a sajátja helyett, s valaki más életét próbálta élni. Ehhez a felismeréshez azonban szükség volt az egész életét felkavaró szerelemre, amely hozzásegítette önmaga megismeréséhez, és Sztella útkeresése rendkívül inspiráló volt számomra.
Emellett kifejezetten tetszett, ahogy a szerző a gyászfolyamatokról írt, s tetszett az a természetesség, ahogy a főszereplőben lejátszódó érzelmeket ábrázolta. Nem volt erőltetett, csak egyszerűen hétköznapi és hihető. Ezek a leírások teremtették meg azt a melankólikus vagy épp rejtélyes hangulatot, mely nem engedte letenni a könyvet. Ehhez a hangulathoz pedig sokat adtak a regény változatos helyszínei, a különböző országok, melyeket a lány végigjárt, hogy megtalálja szerelmét és önmagát.
A karakterek egytől-egyig szerethetők és hitelesek voltak, és teljes mértékben bele tudtam helyezkedni abba a különös élethelyzetbe, amibe Sztella került.
A könyv azért is tett rám olyan mély benyomást, mert én bizony elkövettem azt a hibát, amit a főszereplő majdnem. Olyan utat választottam, ami valaki más elképzelésébe illett, s azóta is keményen küzdök, hogy ezen változtassak. Örülök, hogy Sztellának sikerült.
Összességében, a Szikra nem egy hagyományos romantikus történet, hanem egy mély, az érzelmeket keményen megmozgató, rendkívül inspiráló regény. Az olvasása egy kis feltöltődést jelentett számomra ezekben a nyomasztó időkben, és emlékeztetett rá, hogy mennyire fontos, hogy ne másoknak, hanem saját magunknak próbáljunk megfelelni, és ne mások álmait hajszoljuk a sajátunk helyett.
Az én pontozásom szerint:
Tartalom: 5/5 pont
Karakterek: 4/3 pont
Stílus és nyelvezet: 4/4 pont
Külső: 2/2 pont
Összesen: 15/14 pont
molyos pontszám: 5/5 pont
