Cím: A nép igazsága
Szerző: Tarja Kauppinen
Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2020
A könyvet már ránézésre izgalom és kaland aurája lengi körbe, olyannyira, hogy útja hozzám a szereplőiéhez hasonlóan igencsak kalandosra sikeredett. Történt ugyanis, hogy postán maradó küldeményként kértem, és a fránya értesítő némi jól időzített késés révén pont akkor érkezett meg, mikor a vírus miatt karanténba kerültem a családommal együtt. A hosszas telefonálgatás nem vezetett eredményre: posta nem szállítja házhoz kapacitáshiány miatt, és a határidő sem tolható ki, a meghatalmazás pedig nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. De! Jó hír, hogy azonos lakcímű családtag átveheti helyettem. Nekem kettő is volt kéznél. Csakhogy mindkettőt megfertőztem. A patthelyzetet végül a fél városon átautóztatott öcsém oldotta meg, aki hála az égnek volt annyira lusta, hogy nem íratta át a lakcímét.
Így került hát hozzám a regény, és abbéli örömömben, hogy végre a kezemben tarthattam, ki sem engedtem onnan, és egy nap alatt kiolvastam. No meg azért, mert ismét egy letehetetlen könyvvel volt dolgom.
A regény számomra több szempontból is kiemelkedő. Kellett egy kis idő, mire hozzászoktam a különleges, ízes nyelvezethez és a szerző elképesztően bő szókincséhez, mely szomorú, de már-már ritkaságnak számít a jelenkor könyvei esetében. Olvasás közben úgy éreztem, mintha minden egyes mondat egy precízen kidolgozott műalkotás lenne. Nem voltak felesleges, nem odaillő kifejezések, ez pedig nagy szó, hiszen a regény eléri az ötszáz oldalt. Már pusztán a nyelvezetből is látszik, mekkora munka lehetett megalkotni ezt a művet.
A sajátos nyelvezetnek köszönhetően a leírások rendkívül érzékletesek, így olykor szinte bőrömön éreztem Havasfelföld fagyos levegőjét.
Jó szatírához illően a regény egy fiktív, fantasy világon keresztül mutat görbe tükröt a saját társadalmunknak, annak minden gyarlóságát megjelenítve. Kiemeli a propaganda működését, a média szerepét a véleményformálásban és a nép befolyásolhatóságát. A Gyehenna Magiszterének választása sem azért esik Leidenre, mert kifejezetten ügyesnek, képzettnek vagy eszesnek tartaná a fiút, hanem pusztán a jó megjelenése a döntő tényező. Erről mindig eszembe jut egy régi pszichológiai kísérlet, mely a fizikai szépséggel foglalkozott. Az eredményei szerint az emberek megbízhatóbbnak, értelmesebbnek, kedvesebbnek gondolták a fotókon szereplő szép embereket a kevésbé megnyerőeknél, annak ellenére, hogy semmiféle előzetes ismerettel nem rendelkeztek róluk. Így lett szerencsétlen Leiden pusztán az arca egy olyan ügynek, melynek következményeit fel sem fogta igazán.
A történetet átszövi a politika, az ármánykodás, és – mivel az életképtelenebbnél életképtelenebb vezetők látszatintézkedéseinek rendre a nép issza meg a levét – némi polgárháborús hangulat is.
A szereplőkről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy szerethetők. Mind gyarlók, erőszakosak, az önös érdekeik által vezéreltek és a többségük közvetve vagy közvetlenül még gyilkos is. A regény általuk tulajdonképpen elénk tárja a „rossz” különböző árnyalatait, az életben maradás ösztönétől vezérelt útonálló rablógyilkosoktól kezdve a minél nagyobb haszonra leső ügyeskedőkön át a tettei helyességében mélységesen bízó, de közben tömegek pusztulását okozó Globberináig. Az emberi élet itt nem bír túl nagy értékkel, semmi sem szent s még a cimborák is bármelyik pillanatban besúgókká válhatnak, és elárulhatják, hátba döfhetik egymást.
Úgy érzem, a regénynek nincs is igazán főszereplője. Vagy talán inkább nem egy ember, hanem az egész társadalom az. Mert Leident nem nevezném főszereplőnek, hiszen tulajdonképpen a történet során nem csinál túl sok mindent a menekülésen, önsajnálaton és krumplipucoláson kívül, leszámítva azt az egy esetet, mikor a lavinát elindítván részegen démont idéz. A karakán, jég hátán is megélő Tarját már inkább nevezném annak, ám ő inkább a regény nagy részében a háttérben marad (jó okkal persze), és onnan szervezkedik, miközben mint valami kifordított aranyember, egyre több ötletet valósít meg, üzletet virágoztat fel és így egyre nagyobb vagyonra tesz szert.
Ami a külsőségeket illeti, a vagány borító remekül igazodik a regény hangulatához, és engem meglepetésként ért, hogy belül is található számos remek grafika. Ezúton is sok szerencsét kívánok a Szerzőnek, hiszen regénye az év legszebb magyar könyvborítója verseny második fordulójánál jár.
Összességében A nép igazsága egy igazán különleges könyv. Nem csak egy izgalmas, szépirodalmi magaslatokba emelkedő fantasy, hanem egyben kiváló társadalomkritika is. Imádtam a cinizmusát, az áthallásokat (természetesen a véletlen műve) és a kemény fekete humorát.
Az én pontozásom szerint:
Tartalom: 5/5 pont
Karakterek: 4/4 pont
Stílus és nyelvezet: 4/4 pont
Külső: 2/2 pont
Összesen: 15/15 pont
molyos pontszám: 5/5 pont
