Már hosszú ideje kerülgettem Kristen Ashley könyveit, de ezúttal nem tudtam ellenállni az általa teremtett „álomférfiaknak” (vagy inkább a leárazásoknak). Bár A nyomozó egy sorozat 3. része, mégis ezt választottam első ilyen jellegű olvasmánynak, mivel a főszereplő, Mara személyisége kicsit közelebb áll hozzám.
A történetet foglalja csak össze a fülszövege!: „A szerelem a szomszédban van…
A kedves, félénk Mara Hanover szerelmes a szomszédjába. Négy éve titokban ácsingózik álmai pasija után, de tudja, hogy a jóképű Mitch Lawson nyomozó nem az ő fajtájához való. A származása miatt egy ilyen férfi nem akarhat tőle semmit. De amikor a fürdőszobai csap elromlik, és nem lehet elzárni, Mitch siet a segítségére.
Mitch már régóta figyeli a szomszédnőjét, és kapva kap az alkalmon, hogy segítsen neki. A plátói kapcsolatukat azonnal átfűti a szenvedély. Aztán Mara aggasztó telefonhívást kap az unokatestvére gyerekeitől, és úgy érzi, visszahúzza őt az az élet, amit mindenáron megpróbált maga mögött hagyni. Vajon a szexi nyomozó meg tudja győzni Marát, hogy engedje el a múltját, és építsék együtt a közös jövőjüket?”
A tartalom értékelése:
Úgy gondolom, a regény témája észszerű és releváns, mivel napjainkban az önértékelési zavar – legyen az túl magas vagy éppen alacsony önértékelés – az emberek egyre nagyobb hányadát érinti, már csak a média által közvetített irreális emberkép és elvárások folytán is. A regényben a főszereplő negatív énképének forrása ezúttal a lány származása, pontosabban múltbéli élete és hibái, melyek elől megkísérelt elmenekülni, azonban a fizikai távolság ellenére még mindig kísértik. Mara alacsony önértékelése pedig egy ponton szinte testet is ölt egy skála, egy irreális, képzeletbeli pontozási rendszer képében, mellyel a körülötte élőket sorolja zónákba, leginkább a külsőjük és kisugárzásuk alapján. Saját magát természetesen a zóna aljára helyezi, és szinte az elhárító mechanizmusai irányítják az életét: például torzítja a valóságot, így mások bókjait támadásnak vagy viccnek értékeli, vagy ha valami szemben áll az általa Mara Világának nevezett elképzeléssel, rögtön tagadásba lép át, vagy éppen egyszerűen elkerüli az elképzelésébe nem illő helyzeteket. Ezért szinte retteg a szomszédban élő vonzó férfitól, és pánikba esik, mikor az kezdeményezni próbál. Kifejezetten tetszett a mód, ahogy az írónő ezeket a folyamatokat ábrázolta, és díjaztam, hogy az önértékelési zavarról nem úgy írt, mint egy percek alatt leküzdhető problémáról, és Mara „visszaesései” így életszagúnak tűntek.
A történet egyszerű, és követhető volt, Mara nézőpontját csak néhány alkalommal szakította meg valamelyik másik karakteré, bár ezeket a rövid beszúrásokat nem tartottam kifejezetten indokoltnak, mert nem adtak semmi pluszt a cselekményhez. Emellett tetszett, hogy ügyesen adagolta az erotikát, fenntartva a feszültséget az olvasóban, s romantikus/erotikus regény ellenére nem tömött tele minden második oldalt ilyen tartalommal.
Nem tetszett azonban, hogy a regény az utolsó pár fejezetéig lassan építkezett, hihetetlenül bő lére eresztve az amúgy lényegtelenebb részleteket, majd hirtelen bekopogtatott az addig kissé hányatott sorsú krimi-vonal, és pörögni kezdett a cselekmény, felvonultatva egy rakat karaktert, és háttértörténetet.
Karakterek értékelése:
A regény Marára fókuszál, így az ő karaktere egy nagyon szép fejlődési úton megy keresztül, azonban ez kevésbé mondható el a férfiról, aki a könyv címét is szolgáltatta. Bár a sorozat „Álomférfi sorozat” alcímen fut, úgy gondolom, ha képes volt ennyire szépen ábrázolni Mara „állapotát” és annak változásait, akkor jobban is kidolgozhatta volna a másik főszereplőt. Mitch számomra túlságosan, irreálisan tökéletes volt, és nem csak ő, hanem kb. az összes ismerőse. Kifejezetten komikusnak ható jelenet volt, mikor a regény utolsó néhány fejezetében – szinte futószalagon érkezve – feltűntek a könyvsorozat többi részének szintén tökéletes férfi főszereplői.
Marára visszatérve, őt viszonylag szerethetőnek tartottam, habár zavart, hogy a történet során kissé hullámzott a… khmm… intelligenciaszintje. Bocsánat, hogy ezt mondom! Nem azzal volt a bajom, hogy a lány nem volt atomtudós, hanem az, hogy időnként elképesztően buta megnyilvánulásai voltak. És a butaság látszatát sajnos erősítette a szöveg, csak, hogy rátérjek a következő pontra:
Nyelvezet és stílus értékelése:
Úgy érzem, a párbeszédek jelentik könyv egyik legnagyobb gyengéjét. Mara esetén borzasztóan irritálóvá volt, hogy folyamatosan visszakérdezett. Nincs bajom a visszakérdezésekkel, ha egy szereplő megdöbben, na de ilyen mennyiségben már felveti a beszédértés vagy legalább a hallószerv sérülésének kérdését.
Ezt leszámítva a nyelvezet egyszerű, könnyen érthető, jól követhető volt, egyszóval megfelelt a célnak.
Külsőségek:
A borítót hagytam a végére, mivel számomra elsősorban a tartalom a lényeg, és nem a csomagolás. Díjaztam, hogy nem a romantikus regényeknél gyakran előforduló pucér pasis köntös fogadott, így akár mertem volna magammal vinni tömegközlekedésre is 🙂 Egyébként nem szeretem, ha egy könyv borítója a képzeletem helyett arcot ad a szereplőknek, de ebben az esetben jól sült el. Mitch nem volt ugyan annyira misztikus karakter, mint ahogy itt ábrázolják, és a történet jobban fókuszált a lányra, így azért valahová őt is odabiggyesztették volna, de összességében tetszik a borító.
Összegezve:
A nyomozó egy viszonylag lassan építkező, de izgalmas romantikus regény, megspékelve egy kicsit ugyan gyengécske, de azért élvezhető krimi szállal. Ügyesen bánik az erotikus tartalmakkal, a feszültségkeltéssel, szép egyensúlyt tartva, és érdekes témát feldolgozva, ugyanakkor a történet elfért volna feleannyi oldalban, és előnyére vált volna egy kis szelekció a párbeszédek terén.
Az én pontozásom szerint:
Tartalom: 5/3 pont
Karakterek: 4/3 pont
Stílus és nyelvezet: 4/2 pont
Külső: 2/2 pont
Összesen: 15/10 pont
molyos pontszám: 5/3,5 pont
