Cím: 512 méter
Szerző: Pataki Eszter és Pataki Krisztina
Kiadó: Talentum House
Kiadás éve: 2022
Már egy ideje követem instagramon a szerzőpárost, úgyhogy nagyon örültem, mikor láttam, hogy végre megjelent ifjúsági könyvük, az 512 méter. Szinte azonnal elkezdtem olvasni, ahogy megérkezett hozzám, és mindössze két nap alatt végeztem is vele, ugyanis alig bírtam letenni, így mindenhová elkísért. (És ez nem vicc, tényleg nem bírtam letenni, ami miatt végül kétszer kellett számot húznom az OTP-ben, mert annyira olvastam, hogy nem tűnt fel, hogy én következem. 🙂 )
A történet szerint „A tizenhét éves Anna előszeretettel időzik a tóparton. Kedvenc padján ücsörögve élvezi a nyugalmat, amihez ebben a gyönyörű környezetben minden adott.
A tizenhat éves Gergő a tó túlsó partján él. Egykor sikeres úszó volt, de családi gondjai miatt felhagyott a sporttal, és rossz társaságba keveredett. Ha egy kis békességre vágyik, kimegy a partra, és távcsővel lesi a túloldalt, mások idilli élete után sóvárogva.
Így akad össze a pillantásuk egy napfényes délutánon, és ezzel kezdetét is veszi közös történetük. Noha a személyes találkozásnak gátat szab a tó és a távolság, csetelni kezdenek, és beszámolnak egymásnak életük minden apró részletéről. Kivéve a tökéletesség látszata mögött megbúvó, sötét titkokat…Vajon a közöttük szövődő kötelék elég erős ahhoz, hogy szembenézzenek a múltjukkal?”
Az első ami megfogott, a könyv alapötlete volt. A tó nem csak egy fizikai választóvonalat jelentett, hanem egy szakadékot is a két partszakaszon élők gazdasági és társadalmi berendezkedése közt. Az Anna felőli oldalon jobb módú lakók élnek, igényesebb, szebb környezetben, míg a túloldalon inkább egy kicsit elhanyagoltabb, kevésbé rendezett környezet uralkodik. Érdekes volt látni, hogy mindez mennyire jellemző a két főszereplőre is: Gergő maga a káosz. Az élete félresiklani látszik, ő pedig tudatosan robog lefele a lejtőn, egyre inkább kilátástalanabbá téve helyzetét és jövőjét, miközben nem kapaszkodhat senkibe, főleg a családjába nem. Eközben a túloldalon Anna családját ugyan veszteség érte, de egy külső szemlélő számára első ránézésre egy Gergőénél sokkal stabilabb családi légkör jellemző. Ránézésre Anna élete sokkal kellemesebb, kevesebb konfliktussal nehezített, és a problémái is kevésbé tűnnek jelentőségteljesnek, mint Gergő esetén.
Első ránézésre!
Nagyon tetszett, ahogy szép lassan, megismerve a két szereplő múltját és titkait kibontakozott az igazság, miszerint nem is olyan nagy távolság az az 512 méter, s nem is különböznek ők olyan sokban. Kezdetben mindketten túlmisztifikálják a túlpartot és egymást, és nagyon tetszett, ahogy szép lassan egyre közelebb kerültek egymáshoz, míg végül az egyetlen akadály csupán az 512 méter vízfelület maradt.
Tetszett, ahogy egymás megismerése által formálódott saját személyiségük, és lassan ráeszméltek, mi az igazi kihívás: Gergő számára az elengedés, Anna számára pedig maga a ráeszmélés, vagyis hogy felnyissa a szemét, és tudatosítsa magában, hogy attól, hogy elfordul tőlük, és a könyveibe menekülve nem vesz tudomást róluk, a problémák ugyanúgy jelen vannak a családjában, és addig nem oldódnak meg, míg ő maga nem kezdeményezi a változást.
Emellett nagyon jó élményt jelentettek az érzékletes leírások is. A szereplők gondolatait, érzéseit remekül adták át a Szerzők. Teljesen át tudtam élni a szereplők helyzetét, és olykor nagyon mélyen érintett. Egyetlen negatívumot tudok itt megemlíteni, és az nem a káromkodások viszonylag nagy száma. A csúnya beszéd hozzátartozott a szereplőkhöz, és mivel fiatalokról van szó, sokkal jobban zavart volna, ha semmi ilyesmi nem kerül bele.
Engem leginkább az tudott kivetni a hangulatból, mikor időnként a szereplők az érzéseiket eléggé szépirodalmi stílusban fejezték ki. Ez Annánál még érthető az olvasottsága miatt, de Gergő esetén kissé furcsának hat.
Ami a szereplőket illeti, szerintem Anna és Gergő egy szerethető, jó párost alkot, gyógyító hatással vannak egymásra, bár számomra Anna egy fokkal kevésbé volt szimpatikus de nem a naivitása, hanem inkább a végletessége miatt. Folyton Júliára emlékeztetett a Romeo és Júliából.
A regény ugyan Gergőre és Annára fókuszál, de jól árnyalt mellékszereplőket is megjelenít. Jancsit és Szimónát nagyon érdekesnek találtam, és még szívesen olvastam volna róluk többet. Ó és ott van Balázska…Ő állt a gödör mélyén, ami felé Gergő tartott, s talán valamiféle jövőképet is jelképezett. Ez most talán hülyén hangzik, de imádom, mikor ilyen intenzitással lehet utálni valakit. Annyira beteges és manipulatív volt, hogy az embernek kedve támadna meglátogatni egy péklapáttal, és szerintem hatalmas teljesítmény volt a Szerzőktől, hogy még őt se hagyták csak úgy annyiban, s még ha nem is kaptunk magyarázatot a tetteire, úgy vettünk tőle búcsút, hogy már nem éreztük szükségét annak, hogy megverve lássuk. A gonoszból egyszerűen szánalomra méltóvá vált.
Végezetül pedig ami a külsőségeket illeti, a borítót ritka szépnek találom. Színvilága, elrendezése és stílusa amellett, hogy remekül passzol a tartalomhoz, olyan hangulatot áraszt, amitől kedvem lett volna a Balaton partján olvasni a könyvet. Ráadásul még belül is találhatóak illusztrációk, amiket szintén imádtam.
Összességében az 512 méter egy komoly mondanivalóval bíró ifjúsági regény. Reális élethelyzeteket ábrázol, és könnyű szereplői helyébe képzelnünk magunkat. Nem könnyű olvasmány, de felemelő és élvezetes. Mindenkinek ajánlom, aki nem fél szembenézni a problémákkal, és a dolgok mélyére akar látni, nem pedig megelégedni a felszínnel.
Az én pontozásom szerint:
Tartalom: 5/5 pont
Karakterek: 4/4 pont
Stílus és nyelvezet: 4/3 pont
Külső: 2/2 pont
Összesen: 15/14 pont
molyos pontszám: 5/5 pont
