Olvasmányélmény: Emily Henry – Strandkönyv
Cím: Strandkönyv
Szerző: Emily Henry
Kiadó: Central Könyvek
Kiadás éve: 2020
Furcsa választás talán a tél kellős közepén strandot emlegetni, azonban ki ne vágyna egy kis melegségre, ráadásul itt a Valentin nap is.
A könyv címe, borítója de még a fülszövege alapján is azt gondoltam, hogy egy laza. Könnyed, limonádé történettel lesz dolgom. Éppen ezért lepődtem meg annyira, hogy képes volt ilyen hatalmas pozitív csalódást okozni a könyv.
A fülszöveg szerint:
January reménytelenül romantikus lélek, aki úgy beszéli el a saját életét, mintha egy sikerfilm hősnője lenne. Gus komoly íróember, aki szerint a szerelem csak mese.
January történeteiben mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Gus kinyírja az egész szereplőgárdát. Egymás szöges ellentétei tehát. Mégis, több a közös vonásuk, mint gondolnánk:
Két szomszédos tóparti víkendházban töltik a nyarat. Bénító alkotói válsággal küzdenek.
Le vannak égve. És három hónap alatt kell megírniuk egy-egy bestsellert.
Az eredmény? Egy fogadás! Műfajt cserélnek, és az nyer, akinek a könyvét előbb adják ki.
A rizikó? Így, hogy egymás sztoriját mesélik, könnyen a feje tetejére állhat a világ…
A könyv legnagyobb pozitívuma számomra, hogy könnyed, laza stílusát végig megtartva komoly témákkal foglalkozik. Hatalmas kontrasztot jelent, hogy a vidám, napsárga borító alatt egy komoly gyászfeldolgozási folyamatot követhetünk végig. A regény konfliktusát nem csak a két eltérő témában alkotó regényíró furcsa fogadása jelenti, hanem January édesapja halálának, és a szomorú esemény után fény derült titkok feldolgozása is. Megjelennek a gyászfázisok, mint a düh, alkudozás, depresszió, és a könyv sokkal komolyabban foglalkozik January lelki tusájával, mint azt elsőre gondolnánk.
Azonban nem csak a gyászról szól a regény, hanem az emberi értékrendről és annak formálódásáról, a számunkra egykor annyira fontos dolgok, események átértékeléséről. January olyan helyzetbe kerül, mely során kénytelen az egész életét és korábbi kapcsolatainak minden apró mozzanatát újrajátszani, és más megvilágításba helyezni. Számomra ez különösen aktuális téma volt, hiszen személyesen is megtapasztaltam, bizonyosságot nyert, hogy igazán hajmeresztő titkok [SPOILER→ mint például egy eltitkolt másik család ← SPOILER] nem csak a könyvekben fordulnak elő.
A másik főszereplő, Gus másféle okok miatt szenved írói válságban, de ugyanúgy át kell értékelnie életét, és problémái hasonló súllyal nyomják a vállát, mint January esetében. Éppen ezért tökéletes szereplőpárt alkotnak, akik olykor vigasztalva, vagy épp kölcsönösen kizökkentve egymást a melankóliából igyekeznek támogatást nyújtani. Ebben hol segítő, hol gátló tényezőként játszik szerepet a két karakter közös múltja.
A mellékszereplők, bár keveset voltak jelen, hozzáadtak a történethez, és kellően szerethetők és szórakoztatók voltak.
Azonban nem csak a karakterek, vagy a jól álcázottan komoly történet miatt szerettem annyira ezt a regényt. A másik fontos kiemelkedő erénye az írónő humora. Sokszor hangosan felnevettem a dialógusokon vagy leírásokon, és a szerző az utolsó oldalig képes volt megtartani a humorát és lazaságát.
Számomra szintén pozitívum volt, hogy a szerző nem adagolta túl az erotikus jeleneteket, érzékeltetve, hogy nem csak a szirmait bontogató romantikus szál adja a regény központi témáját.
A könyv végkifejlete persze az első perctől kezdve kiszámítható, nem vonultat fel csavarokat, nem igyekszik meglepetést okozni, de nem is éreztem égető szükségét ennek, hiszen itt nem azt tartottam igazán fontosnak, ahová eljutott a történet, hanem azt, ahogyan ezt tette.
Tehát összességében a Strandkönyv egy nagyon becsapós regény: egy komoly történetet rejt harsány, vidám külsőbe bújtatva. Szól a gyászról, az újrakezdésről és az élet újraértelmezéséről, mindezt annyi humorral, hogy hangosan nevethetünk rajta.
Az én pontozásom szerint:
Tartalom: 5/5 pont
Karakterek: 4/4 pont
Stílus és nyelvezet: 4/4 pont
Külső: 2/2 pont
Összesen: 15/15 pont
molyos pontszám: 5/5 pont
