Cím: A Mennyország várhat
Szerző: Cally Taylor
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Próba-szerencse alapján került hozzám a könyv egy leárazás alkalmával. Kezdetben aggódtam, hogy a történet kissé bugyuta lesz, mert a fülszöveg nem annyira győzött meg, de végül kellemes meglepetés ért. Az elolvasása után arra jutottam, hogy az „aranyos” jelző illik rá a leginkább.
A történet szerint „Lucy Brown repes a boldogságtól. Álmai férfijával – a kedves, jóképű, szellemes Dannel – már az esküvőt tervezgetik, és minden, amire a lány valaha vágyott, hirtelen kézzelfogható közelségbe kerül. Az esküvő előestéjén azonban Lucy halálos balesetet szenved. Két lehetősége van: hagyja, hogy elszakítsák élete szerelmétől, és a mennybe megy, vagy örök életére Dannel marad… szellem képében. Lucy egy percig sem habozik a válasszal: nem akar megválni Dantől. De azért semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
Ha Lucy szellem akar lenni, társat kell találnia egy vadidegen embernek …
És amikor rájön, hogy Anna, akit a barátnőjének hitt, bármire képes, hogy megszerezze magának az összetört és kiszolgáltatott Dant, hirtelen felgyorsulnak az események… „
A rendszer nagyon egyszerű: aki a szellemlétet választja, kevesebb, mint egy hónap alatt kell teljesítenie az előre meghatározott feladatot, vagyis Lucy esetében el kell érnie, hogy a magának való informatikus, Archibald megtalálja a lelki társát. Ha kudarcot vall, irány a Menny! Ez a rendszer számomra azonban kissé visszás. Egyrészt, bár szeretem ha nincs túlbonyolítva egy történet, ezt akkor is túlságosan is egyszerűnek találtam, és számos kérdés és kiskapu merült fel bennem. Másrészt a szellemlét kontra Menny összehasonlítást elég súlytalannak éreztem, mivel a szellemlétet bárhogyan nézve sem találtam vonzó lehetőségnek, főleg mivel nem nagyon volt értelme. Mármint például nem értettem, hogy gondolhatta Lucy, hogy amikor majd szellemmé válik, az „élete” visszakanyarodik a normál kerékvágásba…Meg persze a Menny nyilván jóval több pozitívummal és lehetőséggel kecsegtetett – bár ez megmagyarázza, miért élt Lucyn kívül csak két másik lélek a leendő szellemek házában – . Ennek ellenére az alapötletet kellemesen naivnak és aranyosnak találtam.
Míg a szellemmé válás rendszere hagyott némi kívánnivalót maga után, addig a karakterek egyéni drámái teljesen megérthetőek, átérezhetőek és őszinték voltak. Motivációjukon és főleg azok ütköztetésén jól szórakoztam, mivel a három szereplő olyannyira különbözött egymástól, hogy képtelenek voltak a másik helyzetét igazán megérteni.
Ez persze nem meglepő, hiszen mindhárman igazán végletes karakterek voltak: Brian, a kissé gyermeki lelkületű katona, Claire a túl hamar felnőtté vált lázadó tinédzser és az örökké ábrándozó Lucy. Sőt még ide lehetne sorolni Archie-t is, aki maga volt a informatikusokkal kapcsolatos két lábon járó előítélet: zavarónak találtam, hogy a könyv az IT cég minden egyes dolgozóját igénytelen, elborult kockaként ábrázolta.
Tehát nagyon szórakoztató volt olvasni, ahogy ezek a roppant végletes szereplők megkísérlik megérteni egymást vagy épp segíteni próbálnak egymás borzalmasabbnál borzalmasabb tervében.
A könyv lezárása nem lepett meg különösebben, azonban az odavezető pár lépcsőfok igen. Kezdetben arra gondoltam, majd az elengedésre fog fókuszálni a regény, azonban a váratlan fordulatnak hála, ez a törekvés részben elveszett.
Így tehát a könyv számomra kellemes élményt jelentett, jól szórakoztam rajta, azonban mindig úgy éreztem, valami még hiányzik, és ez a mondanivaló.
Ami a külsőségeket illeti, a borító bennem semleges érzelmeket vált ki, mivel úgy tűnik, főleg a regény címéhez kapcsolódik, de nem magához a történethez.
Összességében A Mennyország várhat egy rendkívül aranyos, szórakoztató regény. Laza kikapcsolódást nyújtott az olvasása, de nem az a típusú könyv, ami még az elolvasása után órákig uralja az ember gondolatait.
Az én pontozásom szerint:
Tartalom: 5/3 pont
Karakterek: 4/3 pont
Stílus és nyelvezet: 4/4 pont
Külső: 2/2 pont
Összesen: 15/12 pont
molyos pontszám: 5/4 pont
